Egy hónap kihagyás után végre megint egy könyvértékeléssel
jelentkezhetek, aminek nagyon örülök!
Az értékelés főszereplője pedig nem más, mint az utóbbi heteim egyik legjobb olvasmánya, a Queenie Hennessy szerelmes levelei Rachel Joyce-tól.
Ezt a kötetet volt szerencsém Vandával (@thebookishcouple) közösen olvasni, ami számomra egy szuper élmény volt, nagyon örülök, hogy sikerült összehoznunk.<3
Adatok:
Kiadó: Maxim kiadó
Eredeti cím: The Love Song of Miss Queenie Hennessy
Megjelenés (magyar): 2015
Terjedelem: 368 oldal
Értékelésem: ⭐⭐⭐⭐⭐
Fülszöveg:
Queenie Hennessy nemrég költözött a Szent
Bernát Otthonba, hogy itt várja be, míg súlyos betegsége végleg felemészti. És bár a testi gyógyulásra nincs remény, a lelkét fojtogató titkoktól és kimondatlan szavaktól még megszabadulhat. Levelet ír annak az embernek, akihez hosszú éveken keresztül plátói szerelem fűzte. Legnagyobb meglepetésére a férfi válaszlevelében megírja, hogy gyalog indul el Anglián keresztül, hogy meglátogassa őt. Queenie Hennessy addig nem halhat meg, amíg Harold Fry el nem ér az otthonba. Ezzel kezdetét veszi a várakozás, melyben támasza és segítsége Mary Inconnue nővér, aki a legnehezebb órákban is biztatja őt. Queenie levelek hosszú sorába kezd, melyekben feltárul egy életen át tartó, beteljesületlen szerelem története, ami tele van elfojtással, fájdalommal, megbánással, kétségekkel, ugyanakkor rengeteg szeretettel, erővel és önfeláldozással.
Rachel Joyce hús-vér alakká formálja azt az életszerető nőt, aki zarándokútra indította Harold Fry-t.
Daily Express
Gyönyörű történet, amely elragadja az olvasót, megnevetteti, majd sírásra fakasztja, és eltölti az élet tiszteletével. Mélységesen hálásak lesznek majd, és mindenestől megváltoznak, miután letették ezt a csodálatos könyvet, amely a veszteségről, megváltásról és örömről szól.
Daily Mail
Megható, csöndes, finom művű regény. Joyce írásművészete olyan egyszerű, hogy szinte dalra fakad. A remény és a megváltás dala ez.
The New York Times
A Queenie Hennessy szerelmes levelei az emberi lélek ellenállásáról szól az élet hányattatásai közepette, miközben rávilágít olyan jelentékteleneknek tűnő pillanatokra, amelyek megváltoztathatják életünket. Bölcs, melegszívű, sokszólamú regény, amely szíven üti az olvasót.
The Oprah Magazine
Joyce lefegyverező regénye az angol hétköznapok szerény szavú krónikája, amelyik elbűvöl és meghat, miközben kibomlik előttünk.
People
Spoilertől mentes véleményem:
A Harold Fry valószínűtlen utazása elolvasása után mindenképpen szerettem volna folytatni a történetet, hiszen nagyon megfogott Rachel Joyce stílusa és maga a történet is, ami egyszerre volt aranyos és megterhelő, viszont tartottam a második résztől, féltem, hogy nem lesz olyan élvezetes, mint az első.
Ez a kötet Queenie szemszögéből íródott, a Harold Fry-nak írt levelét olvashatjuk, ami a férfi zarándoklatával egyidejűleg íródott. Queenie már a regény elején is rossz egészségügyi állapotban van, ami a történet előrehaladtával csak tovább romlik, így a levélírással és a múltba való visszatekintéseivel átvészelni a Haroldra várakozásának heteit. A könyv végkifejlete természetesen elég kiszámítható (főleg, ha valaki az első részt is olvasta). Ez keresztülszövi az egész történetet, egy nyomasztó érzést adva neki, ám továbbra sem túlzottan lehangoló, a regény rengeteg aranyos és szívmelengető szegmense megmenti ettől.
Végig első és második részként emlegettem a két kötetet, ám ez így nem pontos elnevezés. Queenie története nem egy folytatásként íródott, inkább - ahogy az írónő nevezi - egy útitársként Harold Fry elbeszéléséhez.
Mint korábban is említettem, a két kötet párhuzamosan játszódik, a jelenük és a múltjuk egyaránt megegyezik, ám mégis teljesen mások. Míg Harold szűkvavúan, inkább kívülállóként meséli a történetet, addig Queenie szókimondó és sokkal részletbemenőbb, jobban bemutatja a szereplőket és a múltban történteket. Pont ebből kifolyólag mondanám ezt érzelmesebb és meghatóbb élettörténetnek, mint Haroldét. Természetesen ez nem egy verseny, nem gondolom, hogy a zarándoklat leírása és Harold visszaemlékezései kevesebbet érnek, mint Queenie várakozása és emlékei, azonban számomra - pont a részletessége miatt - Miss Hennessy szemszöge jóval megindítóbb.
Ebben a történetben Harold karaktere is jobban kirajzolódik, hiszen most más ember szemén keresztül ismerhetjük meg és nem saját önleírása alapján. Igaz, számomra még így is túl bonyolult a férfi személyisége, de érdekes volt jobban megismerni őt, illetve a kapcsolatát Queenievel. Ami ugye egy plátói szerelem a nő részéről (ezzel úgy gondolom, nem okozok senkinek meglepetést).
Harold nem túl jó megfigyelő, ha érzelmekről van szó, így szinte fogalma sincs, mit gondolnak róla mások és milyen érzéseket táplálnak iránta. Ez a szál - ami egyben a történet alappilére is - csak egy plusz szívfájdalmat okozott nekem, hiszen bármennyire megértően és beletörődve viseli sorsát Queenie, azt hiszem, mind el tudjuk képzelni, mekkora fájdalmat okozott neki ez a szerelem.
A regény egy másik meglepetése számomra egyértelműen David, Harold fia volt. Sok mindent sajnos nem árulhatok el erről az eseményszálról, mert nagyon spoileres lenne, viszont mindenképpen meg szerettem volna említeni, hogy neki is nagy szerepe van a történetben. Sokkal jobban megismerhetjük - hiszen édesapja közel sem csepegtetett róla elég információt - és nagyobb rálátást nyerhetünk életének alakulására, bár így sem tisztázódik minden vele kapcsolatban.
Ezt az olvasást sem úsztam meg könnyek nélkül, sokkal többször érzékenyültem el, mint arra számítottam volna. Már beszélőnk élete is rendkívül szívszorító, de a mellékszereplők még egy lapáttal rátesznek erre. Az Szent Bernát Otthonban, Queenievel élő betegeket ugyan nem ismerjük meg teljesen, ám ahhoz pont eleget tudunk meg róluk, hogy közel kerüljünk hozzájuk, megkedveljük őket és ez mélységesen megnehezíti az elválást, amiről folyamatosan érezzük, hogy előbb, vagy utóbb be fog következni.
Összességében: Mint az értékelés elején említettem, féltem, hogy csalódni fogok a kötetben, ám ennek szerencsére pont az ellenkezője történt. Teljesen magába szippantott a történet és az írónő elragadó stílusa. Egy hihetetlenül bölcs, szeretetteljes, szívmelengető regényt ismerhettem meg, amitől az egyik pillanatban csordultig telt a szívem, a következőben nevetnem kellett, majd pár mondattal később már a könnyeimet próbáltam visszatartani. Maximálisan passzol rá az ,,érzelmi hullámvasút" kifejezés.
Nagyon örülök, hogy nem halasztgattam tovább a könyv elolvasását, az pedig, hogy lehetőségem volt Vandával egyszerre olvasni, megosztani a saját véleményemet és megismerkedni az övével egy hatalmas pluszt adott az élményhez, ezért nagy köszönet Neki! Nagyon új és érdekes impulzus volt valakivel közös olvasást tartani és remélem, lesz még lehetőségem hasonlóra!:)
Egy pár idézet a kedvenceim közül:
,,Ez a hely ugyanúgy hozzám tartozott, ahogyan a múltam, te vagy a csontjaim"
(37. oldal)
,,Mikor fölébredtem, Harold, a hajnali ég színei gyöngykagylókra emlékeztettek."
(40. oldal)
,,Ekkor értettem meg, hogy te mindig a dolgok jó oldalát nézed, mert szereted az embereket, és a legjobbakat kívánod nekik. Bódító felismerés volt."
(62. oldal)
,,Le kell tennünk arról, hogy változást reméljünk. Egyszerűen azzá kell lennünk."
(324. oldal)
Én azonban semmi mást nem éreztem, mint hogy mennyire szeretlek."
(349. oldal)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése