Rachel Joyce - Harold Fry valószínűtlen utazása |Értékelés|

Szia Mindenki!

Ma Rachel Joyce regényéről, a Harold Fry valószínűtlen utazásáról szeretném megosztani Veletek a véleményemet. Mint azt az értékelésemben is láthatjátok a későbbiekben: nagyon vegyes érzéseket ébresztett bennem Harold Fry története. 

De kezdjük is az elején!:)

 

Adatok:

Kiadó: Maxim Kiadó

Eredeti cím: The Unlikely Pilgrimage of Harold Fry

Megjelenés: 2012

Terjedelem: 316 oldal

Fülszöveg:

Harold Fry nemrégiben vonult nyugdíjba, napjai szinte egyformán telnek, egészen addig, míg levelet nem kap egy régi ismerősétől, Queenie Hennessytől. A nőtől, akit 20 éve nem látott, és aki most a halálos ágyából írt neki. A férfi gyors választ fogalmaz, majd a levéllel elindul a sarki postaládához, amivel kezdetét veszi egy valószínűtlen utazás. Harold Fry elhatározza, hogy majd kilencszáz kilométert gyalogol Kingsbridge-től a Berwick-upon-Tweedben található otthonig, mert hisz abban, hogy amíg ő gyalogol, Queenie Hennessy élni fog. Vitorláscipőben és könnyű kabátban vág neki a tájnak és a sürgető küldetésnek. Útközben varázslatos figurákkal találkozik, akik felszabadítják régóta szunnyadó lelkét és benne a reményt. Megrohanják az emlékek: ahogyan először táncolt feleségével, Maureennal, az esküvőjük, az apaság öröme, és miközben emlékezik, lassan megbékül a veszteségekkel, a mulasztásokkal is.

Spoilertől mentes véleményem:

Mint azt a bevezetőben is említettem, számomra elég vegyes érzelmekkel járt a regény elolvasása.
Hatalmas örömmel töltött el, hogy már az első pár oldal után magával ragadott a történet, hihetetlenül tetszett az írónő stílusa, a regény olvasmányossága és egyedisége és a szereplők különcsége.

Ez a kezdeti öröm sokáig kitartott, ám később már nem is tudtam ezzel  foglalkozni, annyira beszippantott az események sorozata.

Alapvetően a fülszöveg nagyon jól bemutatja, hogy mi történik a könyvben. A nyugdíjas Harold egyik reggel levelet kap az egykori munkatársától, akivel már 20 éve nem találkozott. Queenie üzenete rövid és lényegre törő: rákja van, ezért ha máshogy nem is, legalább írásban elbúcsúzik Haroldtól.

Harold pedig válaszával elindul a legközelebbi postaládához, de ahelyett, hogy feladná a levelét csak sétál és sétál tovább.

Először szinte csak azért megy tovább, mert annyira belemerül gondolataiba, emlékeibe, hogy észre sem veszi merre tart, később azonban megfogalmazódik benne a terv, miszerint gyalog fogja megtenni a Queeniehez vezető 900 km-es utat. 

Eddig egész jól megismertük a történetet a könyv hátulján lévő rövid kis összefoglalóból is, viszont ennél sokkal többet foglal magába ez a mindössze 300 oldal.

Ami engem leginkább letaglózott az a Harold és felesége, Maureen közti kapcsolat. Vagy inkább..kapcsolatlanság. Házasságuk legfőbb jellemzője a kommunikáció hiánya. A regény feléig összesen nem váltanak 10 mondatnál többet. [Tőmondatnál]. Így nem is olyan nagy csoda, hogy a férj egy röpke pillanat alatt elhatározza magát egy bizonytalan ideig tartó és megerőltető út mellett, ezzel hátrahagyva feleségét.

Érezhető a kapcsolatukon, hogy valamikor nagyon szerették egymást, és ez a szerelem még mindig nem múlt el, csak éppenséggel mindketten begubóztak, védőfalat vontak maguk köré, ezzel elszigetelődve egymástól.

Harold sétája közben folyamatosan újabb és újabb emlékeket ismerünk meg a férfi múltjából. Visszaemlékszik saját gyermekkorára, a feleségével való találkozásra és fiuk, David gyerekkorára is.

Harold Fry fiatalkora irigylésre egyáltalán nem méltó. Szülei nem akarták, és elég hamar le is mondtak róla, így saját lábára kellett állnia. Ezzel a legnagyobb gond az, hogy nem volt, akitől megtanulta volna, hogyan kell kimutatni szeretetét. Fia iránti érzéseit, a szeretetet, büszkeséget sosem tudta éreztetni Daviddel, ez pedig folyamatos konfliktusokhoz és ismét: kommunikációhiányhoz vezetett a családban. 

A regényt számomra nagyon érezhetően keresztülszövi az érzés, hogy valami nagy titokra, valami sötét, múltbéli eseményre fog fény derülni a későbbiekben. Ennek leleplezésére egészen az utolsó pillanatig kellett várnom, a kívánt hatás pedig nem maradt el. Őszintén szólva a regény elején megfordult a fejemben ennek a csavarnak a lehetősége, viszont a cselekmény előrehaladtával meggyőztem magam arról, hogy csak téves feltevés volt. Hatalmasat tévedtem, ugyanis az utolsó pár fejezetben valóban megjelenik ez a kellemesnek egyáltalán nem tekinthető fordulat. Elégedettséget persze nem éreztem amiért nem ért teljes meglepetésként a történet alakulása. Ez a csavar mindenképpen a regény egyik legszívszorítóbb szála. Rengeteg mindent vissza lehet belőle vezetni és sok felmerülő kérdésemre adott választ. 

Harold számára zarándoklata egy igazi hullámvasút és ez sok helyen engem is megviselt. Mind fizikailag, mind lelkileg vannak jobb és rosszabb időszakai a férfinak. Egyrészt megterheli a napi több kilométer séta, másrészt pedig az útja során megismert emberek problémái, titkai is nyomják a lelkét. Ám mégis, amik rám legnagyobb hatással volt, azok Harold belső monológjai, visszatekintései a múltba és egyre hatékonyabb kísérletei veszteségeinek feldolgozására. 

Tőlem mindenképp plusz pont jár a kötetnek a szereplők személyiségének regényen átívelő formálódása miatt. Erről sok mindent nem szeretnék írni, hiszen spoileres lenne, de én, személy szerint le voltam nyűgözve a hatalmas karakterfejlődésektől.

Összességében: nagyon pozitív élménynek tartom az olvasást annak ellenére is, hogy néhány részletet egy kicsit nehezebben nyeltem le. Ez alatt nem brutalitást, vagy szörnyűségeket értek, nem kell megijedni. Egyszerűen a cselekmény nagy része annyira szomorú, annyira valós elemeket tartalmazott, hogy nem tudtam felette átsiklani anélkül, hogy átgondoltam, átértékeltem volna az életet. 

Viszont aki esetleg nem szereti a komoly, elgondolkodtató regényeket, neki is tökéletes lehet, hiszen humoros és aranyos jelenetek is akadnak a könyvben.

Így, a végére hagyva meg kell említenem, hogy a magyar kiadás borítója (az angolról sajna nem tudok) mennyire nagyon gyönyörű! Igaz, egy fokkal vidámabb olvasmányra számítottam külső alapján, viszont a rengeteg apró illusztráció teszi teljessé a könyvet, teljesen oda voltam érte. (és még térkép is van benne!*-*)

Egy pár idézet a kedvenceim közül:

,,Harold egész életében lehajtott fejjel járt, hogy elkerülje a konfrontációt, és erre valaki a saját húsából és véréből nem ereszti, és minden áron párbajra akarja kényszeríteni." (86. oldal)

,,Épp olyan ajándék volt kapni, mint adni, hiszen mindkettő alapfeltétele a bátorság és az alázat." (199. oldal)

,,Ment esőben és szélben, de napfakította égbolt alatt is. Úgy érezte, egész életében arra várt, hogy gyalogolhasson. Már nem tudta, hol tart, csak azt, hogy halad előre." (202. oldal)

,,Én a háború alatt születtem, Kate. Az úgy nem megy, hogy kibontom és aztán nem iszom meg. Mi nem fújjuk fel az eredményeinket, és nem dobunk el semmit. Így neveltek minket." (235. oldal)

,,Ha nem vagyunk nyitottak, és nem fogadjuk el, amit nem ismerünk, gondolta Maureen, akkor valóban nincs remény." (313. oldal)